A „megújuló biztosíték” kifejezés egy ma-nem divatos ötletre utal: olyan biztosítékra, amelynek eleme kicserélhető, miután megolvad, így a ház és a kapcsok üzemben maradnak. A gyakorlatban ez az újrahuzalozható vagy félig{2}}zárt biztosítékot jelenti, amely a huszadik század első felében uralta a háztartási és könnyűipari paneleket, és még mindig fennáll a régebbi telepítéseknél, ahol az új biztosíték költsége meghaladja a lazán feltekercselt vezeték kockázatát. A tipikus újrahuzalozható biztosítéktartó porcelán vagy öntött fenol alapból áll, két csavaros kivezetéssel és egy eltávolítható hídból, amely egy hosszúságú ónozott rézhuzalt tart. A felhasználó levág egy új drótdarabot egy tekercsről, körbehurkolja a kapocscsavarokon, és visszapattintja a hidat az alapba. A teljes folyamat kevesebb mint két percet vesz igénybe, nincs szükség tartalék biztosítékpatronra, és kevesebbe kerül, mint a dróttekercs rögzítésére használt gemkapocs.
Ez az alacsony költség kemény elektromos határt rejt. A 0,85 mm-es ónozott rézhuzalt használó 30 A-es újrahuzalozható biztosíték korlátlan ideig 30 A-t szállít, de 45 A-nél-a névleges érték mindössze 1,5-szöröse- a vezeték nagyjából 14 másodperc alatt megolvad. 120 A-nál az olvadási idő 0,4 másodpercre csökken, 1 kA-nál pedig kevesebb, mint 0,02 másodperc alatt lekapcsol. Ezek a számok megfelelőnek tűnnek mindaddig, amíg meg nem vizsgálja a törési kapacitást. A félig{16}}zárt biztosítéknak nincs homoktöltőanyaga, nincs íves csúszdája, és nincs nyomáscsökkentő{17}}útja. A vezeték egyszerűen elpárolog a szabad levegőn két szabad kivezetés között. A keletkező ívet elsősorban a természetes hűtés és a kapcsok közötti távolság oltja ki, amely háztartási újrahuzalozható biztosítéknál ritkán haladja meg a 35 mm-t. Egy ilyen eszköz gyakorlati megszakítási képessége 1 kA és 3 kA között van 230 V-on. Egy modern lakossági tápegységen, ahol a várható rövidzárlati áram meghaladhatja a 6 kA-t, egy újrahuzalozható biztosíték egyáltalán nem szakítja meg a hibát. A huzal megolvad, de az ív tovább ég a résen, ionizálva a környező levegőt, és olvadt rezet permetezve a biztosítékhordozóra. A porcelán alap összetörhet a hősokktól, és az ív mindaddig fennmaradhat, amíg az upstream szolgáltatás biztosítéka ki nem tisztul, vagy maga a tábla kigyullad.
Az újrahuzalozható biztosíték és az azonos áramerősségű HRC biztosíték összehasonlítása nyilvánvalóvá teszi a teljesítménybeli különbségeket. A 32 A-es BS88 HRC biztosíték 10 × 38 mm-es hengeres testben, kvarchomokkal megtöltve és hornyolt ezüst elemmel, 0,01 másodperc alatt megszünteti a 6 kA-es hibát, 2,3 kA áteresztő áramcsúcs mellett. Ugyanez a 6 kA-es hiba egy 30 A-es újrahuzalozható biztosítékon olyan csúcsáramot produkál, amely majdnem eléri a teljes várható értéket, mivel a nyitott{12}}levegő ívfeszültség néhány tíz voltra esik a kezdeti vezetékszakadás után. A hibás kábelre szállított energia nagyságrenddel eltér. A HRC biztosítékkal védett 1,5 mm²-es rézkábel 120 fok alatt marad az incidens alatt. Ugyanaz a kábel az újrahuzalozható biztosítékon elérheti a 250 fokot, mielőtt az ív végleg megnyúlik, és eléggé lehűl ahhoz, hogy megszakadjon az áramkör, feltételezve, hogy egyáltalán megszakad. A különbség nem csak a mérnöki preferenciában rejlik; ez annak a fizikai következménye, hogy az ívet nagy-nyomású, nagy-hővezetőképességű{22}}közegben tartjuk, szemben azzal, hogy szabad levegőn hagyjuk égni.
Az újrahuzalozható biztosíték megújuló jellege a visszaélések lassú, szinte láthatatlan formáját is lehetővé teszi. Mivel a felhasználó választja ki a huzalmérőt, a biztosíték besorolása attól függ, amit a felhasználó dönt. Egy régebbi épületben lévő 15 A-es áramkört egy nap 0,5 mm-es vezetékkel szerelik fel, majd a következő napon 1,0 mm-es vezetékkel, egyszerűen azért, mert a vastagabb vezeték tovább bírja, mielőtt a kellemetlen megolvad. Az áramköri vezetékek 15 A-re voltak méretezve, de a biztosíték most már 30 A-t is engedélyez nyitás előtt. Hónapok alatt ez a többletáram állandó, 75 fokos vezetőhőmérsékletet produkál egy meleg padlástérben. A PVC szigetelés ezen a hőmérsékleten kezd elveszíteni a lágyítót, és minden hajlításnál és lezárásnál törékennyé válik. Az esetleges meghibásodás a fal mögötti rövidzárlat, nem pedig a biztosíték kecses lekapcsolása. Megvizsgáltam a régi iskolaépületekből eltávolított újrahuzalozható hordozókat, ahol három különböző átmérőjű huzal volt ugyanazon a táblán, és mindegyiket más-más gondnok szerelte fel éveken keresztül. Maga a biztosíték változtatható ellenállás lett,{14}}megjósolhatatlan idővel. Egy patronos biztosíték így nem módosítható a teljes ház cseréje nélkül, és a méretek még akkor is megakadályozzák, hogy egy 32 A-es patron 20 A-es tartóba illeszkedjen. Ezzel szemben az újrahuzalozható biztosíték nem rendelkezik méret-elutasító funkcióval. Megújuló képessége éppen a veszély forrása.
Az újrahuzalozható biztosítékok kevésbé nyilvánvaló meghibásodása a terminálcsatlakozásokban rejlik. A huzal csavar alá van szorítva, gyakran érvéghüvely vagy rugós alátét nélkül. A napi terhelésváltozásokból eredő hőciklus idővel lazítja a csavart. Az összenyomott rézhuzal kúszni kezd, csökkentve az érintkezési erőt. Az érintkezési ellenállás megemelkedik, hőt termelve olyan helyen, amelyet maga a biztosíték nem tud felügyelni. Egy 10 A-es, újrahuzalozható, 8 A-t szállító biztosíték három év üzemidő után 45 K-es véghőmérséklet-emelkedést tud kifejteni, míg az azonos panelen lévő egyenértékű patronos biztosíték 18 K emelkedést mutat. Ez az extra hő felgyorsítja az ónozott rézhuzal oxidációját, tovább növelve az ellenállást a visszacsatoló hurokban. Végül a vezeték nem túlterhelés miatt olvad meg, hanem azért, mert a terminál fűtőelem lett. A biztosíték lekapcsol, de a hiba nem az áramkörben volt,{12}}hanem a biztosítéktartóban. Ez a kúszási-és-oxidációs ciklus nagyrészt hiányzik a zárt patronos biztosítékoknál, ahol az elemet ellenőrzött körülmények között hegesztik vagy préselik a végsapkákhoz, és az egész testet inert, hővezető közeggel{16}}töltik meg.
A jól{0}}dokumentált gyengeségek ellenére az újrahuzalozható biztosítékok az alkalmazások egy szűk sávjában megmaradnak, ahol a táp impedancia magas, és a kazettás biztosíték költsége valóban túl magas. A távoli mezőgazdasági szivattyútelepek Dél-Ázsia és Afrika egyes részein még mindig újrahuzalozható biztosítékokat használnak, mivel a gazdálkodó anélkül is kicserélheti az elemet, hogy a szállítóhoz utazna. Ezekben a rendszerekben a hibaáramokat gyakran hosszú felsővezetékek és kisméretű elosztótranszformátorok korlátozzák, így az 1,5 kA-es megszakítóképesség esetenként elegendő. Egy 5 A-es újrahuzalozható biztosíték, amely egy-fázisú, 1 kW-os öntözőszivattyút véd egy hosszú vidéki adagolón, megszünteti a zárlatot a motornál 400 A alatti csúcsáram mellett, és a nyitott-levegőív gyorsan kialszik, mivel a vonali impedancia korlátozza a követési áramot. Ebben az összefüggésben a megújulás nem kötelezettség, hanem túlélési mechanizmus a berendezés tulajdonosa számára. A biztosíték egy fogyóeszköz, amely helyben karbantartható egy huzalhosszal és egy fogóval, pontosan úgy, ahogy az eredeti tervezők tervezték.
A „megújuló” modern értelmezése magától a vezetéktől a cserélhető biztosítékcsatlakozó felé tolódott el. Az NH-típusú pengebiztosíték egy 160 A-es szakaszolóban nem újítható meg újrahuzalozható értelemben-nem nyithatja ki a kerámia testet és nem tekerheti vissza az elemet-, de a rendszer üzemeltetőjének szemszögéből nézve megújítható, mert a biztosítékcsatlakozó másodpercek alatt szerszám nélkül kivehető és cserélhető. Egy 160 A-es NH2 biztosíték egy motorvezérlő központban 2 ezredmásodperc alatt megszünteti az 50 kA-es hibát, majd egy karbantartó villanyszerelő kihúzza a kiégett linket, ellenőrzi a vezérlőáramkört, és újat helyez a falon lévő tárolóból. A rendszer öt percen belül újra üzembe áll. A megkülönböztetés azért fontos, mert az iparág megtanulta, hogy a megújulás helyes egysége a teljes kalibrált szerelvény, nem pedig a nyers elem. Ha lehetővé teszi a felhasználó számára, hogy csak az elemet újítsa meg, az tönkreteszi azt a pontosságot, amely a biztosítékot megbízhatóvá teszi. A lezárt kazetta olyan szinten kényszeríti a megújulást, ahol az idő{14}}áramkarakterisztikát, a megszakítóképességet és a kapocsérintkezési erőt együtt szabályozzák. Éppen ezért az újrahuzalozható biztosíték, a neve ellenére, ma már az egyetlen olyan típusú biztosíték, amelyet a felhasználónak egyáltalán nem szabad megújítania.